Remény...
Reménykedünk, reménykedem...
Másfél hét telt el a legutolsó jelentkezésem óta. Aggódás és rettegés járta át ezt, másfél hetet Beni állapota miatt. A telefont lesve, félve aludtunk el, reggel pedig megkönnyebbülve ugyanakkor szomorúan keltünk, mert megint egy aggódással teli nap várt ránk. Emlékszem mikor elkezdődött ez a rémálom Benivel, sokszor gondoltam arra reggelente, de jó lenne arra ébredni, hogy ez az egész csak rémálom, és ha most bemennék a gyerekszobába Benike ott szuszogna a kiságyában versenyt a nővérével. Sajnos azóta is minden reggel csak egy szuszogás fogad...
Szóval nagyon nehéz másfél héten vagyunk túl. És nem tudjuk, mikor nyugodhatunk igazán meg.
A múlt hét első pár napja az értékek romlásával telt. A hét közepére a bilirubin szint 700 fölé emelkedett... Az orvosok elmondták, hogy ez egy felnőtt szervezetének is nagyon nagy megterhelést jelentene. A gyulladásos érték (crp) ugyancsak nagyon magas lett, így esély sem volt rá, hogy az antibiotikumokat, valamint a gombaölőt el lehessen hagyni. Pedig ahhoz, hogy a májacska javuljon, a bilirubin csökkenjen nagy szükség lett volna erre. Ördögi kör volt ez ismét. A májspecialista ráadásul külföldön volt, így hétfő helyett csak csütörtökre ígérte, hogy megnézi Benit. 3 nap nagyon soknak tűnt, amikor tudtuk, hogy mennyire súlyos a helyzet, óráról órára változhat a pici állapota.